Itáliában jártunk Diákcsere program 1. rész

Cancello ed Arnone

2014. június 4-11.

Igaz, csak a vizsgák után utaztunk Olaszországba, de már a tavaszi szünetben elkezdtük a készülődést. Áprilisban Erhardt Emese tanárnőnél mind összegyűltünk, a Kosztolányisok és a Szent Gellértesek, meg persze Flóra a Szilágyiból. Megterveztük a közös pólónkat, megcsináltuk a plakátot, a bemutatókat az iskoláról és megismerkedtünk egymással.

Az igazi élmény mégis az utazás volt. A repülőéren elbúcsúztunk szüleinktől és megindultunk a repülő felé. Amikor Petivel kidobatták a két palackos üdítőjét, már tudtuk, hogy élménydús hetünk lesz.

Rómába megérkezve sem hittük még el, hogy megérkeztünk oda, ahova tavaly óta vágytunk. A Szent Péter bazilika lépcsőrengetegének megmászása után estefelé már a Cancello ed Arnone felé tartó vonaton ültünk. Ahogy közeledtünk, egyre jobban izgult mindenki. Féltünk, hogy nem tudunk szót érteni a cserediákjainkkal. Megérkezés után mindenkit bemutattak egymásnak, és a félelmünk csak fokozódott, amikor különváltunk és mindenki ment a saját fogadócsaládjával.

A napok alatt ez az érzés mindegyikünkből eltűnt. Három nyelven mindenki megértette magát, ha kellett. Olaszul mindegyikünk tanul, angolul is tudunk valamennyire, de néha csak a mutogatás segített. A hét végére már annyira ismertük egymást, hogy tudtuk, hogy lehet a legkönnyebben elmagyarázni valamit a másiknak. A barátságok kialakulását segítette a sok közös program is, mint például a közös buszozás, ahol szinte versenyt énekeltünk egymással, vagy bemutattuk saját országunk híresebb dalait. Elio, az olasz dalospacsirta megtanulta a Tavaszi szél első két sorát és velünk énekelte a későbbiekben.

Második nap, a tengernél, míg a fiúk fociztak, a lányok napoztak, fürödtek, kagylót gyűjtöttek, vagy homokvárat építettek. Sokan ámuldozva néztük, hogy bírják cserediákjaink a tűzforró homokot, mert mi pár másodperc után sikítva futottunk az árnyékba…

Caserta-ban a múzeumlátogatáson és a bivalytenyészeten rengeteget beszélgettünk és nevettünk együtt, amikor egy-egy bivaly megkóstolt egy táskát vagy egy mutatóujjat.

A Vezúvon járva is jól összekovácsolódhattunk, amíg vártuk, hogy mindenki összegyűljön és továbbmehessünk Nápolyba, vagy amikor mindenki a füstöt bámulta, ami a vulkánból jött. Mindenhol rengeteg „tutti foto” készült, ami annyit tesz, hogy mindenki, aki ott van és ráférne a képre, az legyen ott és férjen rá. A polgármesternél tett látogatáson ötleteinkkel és észrevételeinkkel tehettük jobbá a várost. Mindenki elmondta, mit lehetne másképp csinálni, vagy mi az, ami nagyon megfogott minket Cancello ed Arnone-ban, és persze megköszöntük neki, hogy rendelkezésünkre bocsátott egy buszt ezekre a napokra!

Megtudtuk, hogy a diákok hogy küzdenek a helyi bűnszervezet, a Camorra ellen. Például kampányvideókat csináltak, amit meg is mutattak nekünk. Elérték, hogy felszámolják a közeli szeméttelepet. Érdeklődve néztük, mennyire össze tudnak fogni az emberek egy ilyen ügy érdekében.

A rettegett családi napon is mindenki szerencsésen elboldogult. Volt, aki délutánig aludt, hogy elkerülje a fárasztó más nyelven való gondolkodást, de volt, akit kirángattak az ágyból és egész napos programot szerveztek neki. Sokan voltunk a tengernél, vagy a piacon, de valahogy tíz percnél tovább nem találkoztunk egymással. Szerencsére este egy közös pizzázáson mindenki elmesélhette, hogy tettetett alvást a parton, vagy tömte tele a száját, hogy ne kelljen megszólalnia.

Az utolsó közös napon Pompei-be látogattunk. Először egy templomot néztünk meg, ahol pont elkaptuk egy mise végét. A templomból kilépve egy kutyába botlottunk, aki utána egész nap minket követett. Mindenhova. A városban idegenvezető kísért minket és mesélt el minden érdekességet. Láthattuk a híres vulkánkitörés áldozatainak kiöntött mását és a korabeli épületeket.

Este egy búcsúpartin vehettünk részt, amit a már jól ismert parkban rendeztek nekünk. Együtt táncoltunk és énekeltünk, és még a tanárok is csatlakoztak. Ezen az estén több fotó készült rólunk, mint életünkben bármikor, mindenki akart fotót a különleges magyarokkal. ☺

Másnap reggel fájdalmas búcsút vettünk és elindultunk Rómába. A vonaton páran az egyik ismert olasz dalt énekeltük, amikor jött a kalauz és a jegyünket kérte. Nyögvenyelősen elmagyaráztuk, hogy a tanárnőnknél van a jegy, amikor is a kalauz mosolyogva bólintott és velünk énekelt tovább.

Rómában egy kollégiumban szálltunk meg. Letettük a csomagjainkat és útnak indultunk a városban. Egy nagyon aranyos idegenvezető megmutatta nekünk a Colosseumot kívül belül, Caesar megölésének helyét, a víz nélküli Trevi-kutat, Romulus és Remus szobrát, a Spanyol lépcsőt és sok más gyönyörű nevezetességet. A szabadidőnket mind máshogy töltöttük el, vagy további városnézéssel, vagy vásárolgatással, vagy csak sétával. Késő este egy étterembe mentünk és együtt búcsúztunk a héttől.

Másnap végleg elhagytuk Olaszországot. Kora reggel összecsomagoltunk, megreggeliztünk és rohanva a repülőtérre érkeztünk. A bejutásnál nem ment minden zökkenőmentesen, mert Kitti nem találta a személyi igazolványát, de Emese néni elintézte, hogy hazajusson velünk. Pedig mennyien örültünk volna, ha ott kellett volna maradnunk…

Összefoglalva az egész hetet… fantasztikus volt! Új ismerősökre leltünk, új barátságok születtek, mind olaszok, mint magyarok között, megtapasztaltuk milyen úgy autózni, hogy minden sarkon dudálnak és kiabálnak az emberek, vagy milyen érzés annyi tésztát enni, hogy majd kipukkadunk, aztán rájönni, hogy ez csak az előétel volt.

Ezúton is mindenki nevében köszönöm szépen ezt a csodás hetet olasz barátainknak, Emese néninek, Bandi bá’-nak és az olasz tanárnőnek, Marinella-nak. Nélkülük nem jöhetett volna létre az egész és most ilyen nagyszerű élményektől lennénk megfosztva.

Akit érdekelnek a képek, vagy az útinapló, bátran keresse meg valamelyikünket, jó érzéssel mesélünk majd el mindent töviről hegyire. ☺

Vránics Irén

 

U.i.: További képek megtekintéséhez kattints ide!
Teljes prezentációhoz kattints ide!