Foci 2017

A Kosztolányi Gimnázium maratoni sport rendezvénye

2017. január 26-án 11.00 óra kezdettel, és január 27-én 20 óra 37 perces befejezéssel,

összesen 2017 perces tanár-diák maratoni teremfocit rendezünk immár huszadik alkalommal a budai Kosztolányi Dezső Gimnázium tornatermében (1012 Budapest, Attila út 135). A meghívott vendégek, sportolók és a szponzorok képviselői mellett szeretettel várunk minden érdeklődőt!

A két csapatban rendszeres váltásokkal (30 percenként) 80 sportszerető játszik, több száz néző folyamatos buzdítása mellett. A 2017 percig tartó focigálára a médiából ismert személyiségeket, jeles sportolókat hívunk meg, akik a tanárok csapatát erősítik, ezzel nagyobb kihívást és élményt nyújtva diákjainknak. Az eseményt folyamatosan figyelemmel kíséri a média.

Mindennemű támogatást nagy örömmel fogadunk, reklámanyagaik a tornaterem falán elhelyezhetők.

  • Felajánlásaikról az iskola e-mail címén, a tárgyként jelezzék: „2017 perces foci - felajánlás”.
  • Játékosok az iskola e-mail címen jelentkezhetnek éjszakai játékra, tárgyként jelezzék: „2017 perces foci - jelentkezés”.

Késztette: Németh Natália 10.C

A Foci ihlette képek megtekinthetőek a Facebook Albumjaink között, illetve közvetlenül a Facebook-on!