Diákcsere

Diákcsere kapcsolat a regensburgi Goethe-Gimnázium és a budapesti Kosztolányi Dezső Gimnázium között

Gimnáziumunk és a regensburgi Goethe-Gimnázium között több mint 10 éve működik rendszeresen a diákcsere kapcsolat. Regensburg egy gyönyörű bajor városka, amely Németország legnagyobb, szinte teljes egészében épen maradt középkori belvárosával rendelkezik, ami az UNESCO világörökség része.

Évről évre érkeznek hozzánk a német diákok, illetve utaznak Regensburgba a kosztolányisok. A tanárok igyekeznek a programokat mindig úgy kialakítani, hogy a másik ország, város történelmének, kultúrájának, szokásainak megismerése mellett a szórakozásra is legyen lehetőség. Emellett magyar diákok számára kiemelkedően fontos szempont a német nyelv gyakorlásának lehetősége, amit különösen a családi körben eltöltött délutáni-esti órákban, valamint a hétvégi családi program során tudnak gyakorolni.

Állandó regensburgi programok közé tartozik először is a Goethe-Gimnázium épületének megismerése és részvétel néhány tanítási órán, aztán a város középkori belvárosi magjának megtekintése idegenvezetéssel, látogatás a régi városházán Regensburg főpolgármesterénél, a közeli művészeti Galéria időszaki kiállításának megtekintése kézműves foglalkozással egybekötve, hajózás a Dunán, korcsolyázás a Duna-Arénában, bowlingdélután … és természetesen az elmaradhatatlan „shoppingolással” egybekötött szabad program a belvárosban. Hétvégén pedig egész napos kirándulás Münchenbe vagy Nürnbergbe.

Budapesten mi is igyekszünk hasonlóan változatos programokkal szórakoztatni a német cserediákokat. Először is megmutatjuk vendégeinknek a Budai várkerületet német idegenvezetéssel, ellátogatunk a Parlamentbe, megmutatjuk a szép karácsonyi vásárainkat, korcsolyázunk a Városligeti korcsolyapályán, bowlingozunk a Mammutban, szombaton pedig ellátogattunk Gödöllőre a Királyi Kastélyba, vagy az Aquaworld-be. Délelőttönként a német diákok betekintést nyerhetnek a Kosztolányi Gimnázium hétköznapjaiba, íjászkodhatnak és részt vehettek néhány tanórán.

Képek:

Goethe Gymnasium
(Regensburg)

Régi városháza 

(Regensburg)

Parlament

(Budapest)

Polgármesteri hivatal

(Budapest)

Városliget

(Budapest)

Fájlok: